Jézus tanító vándorlása

Azonnal szállítható, üzletünkben készleten.
(13-óráig beérkezett rendelés következő munkanapi kiszállítással.)

Szállítási díjak

Cikkszám: 9635350732
Vonalkód: 9789635350735

Kiskereskedelmi ár:

3 400.- Ft
(Az ár az ÁFA-t tartalmazza)
Mennyiség megadása (db):

Ez a napló Boldog Emmerick Anna Katalin látomásainak kivonata, amelyeket 1821–24-ben, majdnem három teljes éven át közölt Clemens Brentanóval. Jelen kötet segédeszköz szeretne lenni a látomások követéséhez. Szerzője, aki egyszerűen káplánnak nevezi magát, Boldog Emmerick Anna Katalin látomásait dolgozta fel egy három részes nagy műben. Első részében Aquinói Szent Tamás krisztológiáját ismerteti, ezt követi a jelen kötetben közzétett Napló, majd a harmadik részben az evangéliumban szereplő személyeket mutatja be Boldog Katalin látomásai alapján.
A Napló a Szent István Társulatnál 2017–2018-ban megjelent hat kötetből a 2–4. kötetet dolgozza fel az Úr Jézus nyilvános működésének kezdetétől, amit a Szerző „vándorlás”-nak nevez, az Utolsó Vacsoráig.
E naplóval szeretnénk emlékezni a 200 évvel ezelőtt meghalt Boldog Anna Katalinra, hálát adva mindazért, amit általa nekünk is ajándékoz a mi Urunk, Jézus Krisztus. Adja Isten, hogy e Napló olvasása is közelebb hozza hozzánk Urunk evangéliumát.

 


 

Kiadó: Jel Kiadó

Oldalak száma: 342

Borító: puhafedeles, ragasztókötés

Méret (cm): 16,5 x 23,6

ISBN: 978 963 535 07 3 5

Nyelv: Magyar

Kiadás éve: 2024

Írta: Helmut Fahsel

Fordította: Diós istván

Kapcsolódó termékeink